nyugalom . ra vágyom

nagyon nagyon

a nővérem szerint

a világ összes fájdalmát képes vagyok a hátamon cipelni.

az idő zakatoló másodpercóráját megállítva

a legszebb amit olvastam az utóbbi időben

Kétezernegyvenkilenc napom lakik benned.
Néhány mint borosüveg falak találkozásánál, néhány az ablakpárkányon ülve, vagy szédülten a szőnyegen, vagy a szőnyegen fekve és a plafont bámulva, vacsorázva, szeretkezve.
Napok mint hűtőmágnesek, mint levetett nadrágok, felakasztott képek, ajtóra írt mondatok, villanykörték, és villanykörte-cserék, vécédugulások, szomszédok és lakóközösség. Egy nap mint a lakóközösség vákuma. Elunt napok, másnapok, nagynapok, és aznapok. Derengő ívei egy-egy arcnak, mozdulatnak. Egy augusztusi délutánon betévedt bogár. Gitárhang. Az első
emeletről felszűrődő trombitaszó. Utcazaj. A belsőudvar fájának kikezdhetetlen méltósága.
Napok mint elejtett szavak, tervek, vallomások, áttanult éjszakák és makacs hétfők, ajtónyitások, érintések, töprengések, meg hosszú ücsörgések - a szőnyegen. A szőnyeg a nagyszüleimé volt, most azon tűnődöm, vajon őriz-e valamit éveikből? Szép és nehéz. Élő szövet. Kétezernegyvenkilenc napot hagyok itt, de a szőnyeget viszem magammal. -- Holnap költözök.

(SchneiderrÁkosnakköszönhetően)

voltaképp innen is látszik a táj

A szívben fürdető ,
féltő elmarás magamtól
tesz majd áruló igazságot végre
köztünk vagy inkább közénk.